Bejelentkezés

Bejelentkezés

Még csak alig 1 hét telt el az utolsó gépkezelő vizsga óta ( májusban 5 is megvalósult belőle), mégsem dőlünk hátra, és tesszük karba a kezünket. Új lendülettel szervezzük a következő Gépkezelő képzéseket.
A Targonca, Földmunka – rakodó - szállító és  Emelőgépkezelő tanfolyamindítás dátuma: 2018.06.14. du-án 17.00 óra. Az érdeklődőket szeretettel várjuk ügyfélszolgálatunkon a jelentkezés feltételeiről.

Íme, itt a SIMONINFO honlapja!

Először is, köszönjük, hogy türelmesen vártatok az új SIMONINFO-s honlapra. Örülünk, hogy amit ígértünk, az mind teljesíteni tudjuk és az új dizájn és struktúra segítségével még jobban tudjuk a munkánkat végezni. Bíztatunk benneteket, hogy jelezzétek, ha hibát észleltek, ha nem egyértelmű valami a honlapunk kapcsán, hiszen nekünk ez az egyik legfontosabb kommunikációs eszközünk. Visszajelzéseiteket előre is köszönjük! Célunk, hogy az új Simoninfo-s honlap segítségével felnőttképzési szolgáltatásunkat még hatékonyabban tudjuk végezni, még több információval tudjunk szolgálni képzéseink iránt érdeklődőket.

5. oldal / 5
Oldalainkon sütiket használunk a jobb működésért.